2013. augusztus 11., vasárnap

.:: 1. Fejezet: Holnap új királyt avatunk!::.



 Sziasztok! 
Meg is érkeztem a folytatással! Nagyon köszönöm a pipákat és a kommentárt valamint a 3 rendszeres olvasót! Nagyon örültem neki.
Bocsánat, amiért csak most, nem akartam ekkora kihagyást, de így jött össze!

Ui: Volt valaki vasárnap (vagy szombaton) Kecskeméten? Nagyon király kis show-t hoztak össze, nekem legalábbis tetszett!
Ui2: Véleményeknek mindig örülök!

Nem húzom az időt, kellemes olvasást!
xx


 1.Fejezet : Holnap új királyt avatunk!


/ Louis William Tomlinson /



Álmosan veszem tudomásul, hogy a nap forró sugarai ismét melegítik a takaró alól kivillanó végtagjaimat, s félig nyitott látószerveimet. Erőt véve magamon, hunyorogva feljebb kúszom az ágyban, míg  az az idegesítő világosság meg nem szűnik, s nagyot ásítva csontropogtató nyújtózkodásba kezdek. Szemeim időközben végigsiklanak a ruháimat tartalmazó hatalmas mahagóni szekrényen; a már megkopott falakon, melyek egykor hófehérként pompáztak s a nagy ablakomon, mely tökéletes rálátást biztosít a környező falvak házaira. Tizennyolc hosszú éve élek már ebben a apró kis szobában, most valami azonban mégis szemet szúr, miközben nézelődöm. A már alig használt, ennek ellenére igencsak megkopott fiókos asztalomon szinte ragyog hercegi koronám. Az arany karika – bár külsőre nem látszik különlegesnek, hisz épp csak néhány drágakő díszíti – óriási súlyt akaszt viselője vállaira. Nem is értem mit keres itt, hisz ilyenkor – vagyis az átlag napokon – az udvar kincstárában kap helyet, csak különleges alkalmakkor kerül elő.

Nézelődésemnek végül egy erőteljes kopogás és régi szolgánk, Burt éles csatakiáltása vet véget.
– Jó reggelt az ifjú uralkodónak! – sétál be az ajtón  sejtelmesen mosolyogva, s a fekvőalkalmatosság végére dobja aznapi viseletemet. Felhúzott szemöldökkel mérem végig a barna, szorosan testhez simuló nadrágot s fehér inget viselő látogatómat, majd pillantásom borostás arcán állapodik meg. Vajon mi az, ami miatt ennyire somolyog? Apám újabb "Kerítsünk asszonyt Louisnak! " akcióba fogott vagy imádott húgaim akarnak ismét megviccelni?
– Neked is! – viszonozom a pár perce hallatott gesztust, s erőt véve magamon, a paplant oldalra dobva elhagyom éjszakai helyemet. Lassú, ráérős léptekkel battyogom el a gardróbomig és előhalászom belőle néhány alsóneműt.
– A kéket vedd fel!  –  szól rám hangosan inasunk, mikor a behozott felsőrészek között kezdek válogatni.  Az említett pendely fényes anyaga önmagában is visszataszítónak hat, pláne a rajta futó fodrok-bodrok övezte kivágással a nyakán. Utálom ezt a rondaságot, szerencsémre azonban nem is kell gyakran hordanom, kivéve a nagyobb fogadásokat, rendezvényeket. Ma viszont más a helyzet, állítólag nagy változások fognak történi az életünkben, s emitt ez a cécó.
Gyanakodva veszem magamhoz a javasolt darabot, s az öltöző paraván mögé sétálva vetkőzni kezdek. 
– Tudsz valami konkrétat Atyám ötletéről? - szakítom félbe a szokásos, ámbár kicsit sem kínos csendet. Segítőm hümmög néhányat, majd nemleges válasz adva kezembe nyomja bőr lábbelijeimet, aztán a már rajtam lévő viseletet kezdi igazgatni.
Csendben tűröm az erős karok idegesítő mozgását, próbálva kitalálni, miért kell  ünnepi maskarát húznom. Újabb örökös lenne úton? Netalán legidősebb húgom párkeresése lenne az indok? Nekem egy szóval sem említette sikerét, vagy nem is erről van szó? Lotti azért szólna, ha házasodni készülni, legalábbis azt hiszem elég szoros a kapcsolatunk az ilyesmihez. De akkor mégis mire ez a nagy felhajtás?

Mikor mindketten úgy érezzük sikerült végre szalonképes állapotba kerülnöm, a hosszú folyosók kérésztüzében elindulunk az előcsarnok felé. A rövid út alatt meglepően sok emberrel találkozunk, ilyenkor természetesen nem maradhatnak el a szemből érkezők köszöntései, s a kötelező meghajlás. Őszintén szólva utálok felsőbbrendűnek tűnni a többiektől, nem szeretem a kivételezést, csak egy tizennyolc éves "átlagos" fiú akarok lenni. S valójában az is vagyok, még ha ezt keveseknek tűnik is fel. 

A hatalmas tölgyfa ajtóhoz érkezve nagy levegőt veszek, aztán intek az öröknek, akik szélesre tárják előttem az ajtót. A nyikorgó hangra a  –  megszokottnál is nagyobb- tömeg szinte egyszerre fordul felém, s hangos éljenzésbe kezdenek. Zavart mosolyt erőltetve arcomra lépkedem beljebb a fa parkettán, alaposan körbevizslatva a díszes termen. A hétköznapjaiban unalmas csarnok falait - beleértve az eddigi családfők portréit - sűrű rózsaszálak övezik, köztük sárgálló liliomok futnak, az egész helyiség fakóságát pedig több tucatnyi égő gyertya teszi színessé. 
– Louis, örülök, hogy végre csatlakozol hozzánk!  – szólít meg  a családfő, intve a mellette lévő szabad helyre.
Fejemet leszegve lépdelek irányába, hogy aztán odaérve hátsó felemet ismét vízszintesbe helyezzem. Még jó pár percig magamon érezve a fürkésző szempárokat vizslatom az előttem lévő arany tányért a hozzátartozó evőeszközökkel várva valami energiasugárzásra részükről. De azok mintha csak nem hallanák imáimat, továbbra is szenvedni hagynak. Átkozott hétfő, minden ilyenkor hagy cserben.
Lassan emelem feljebb államat, türkiz tekintetemet a velem szemközt ülőkébe fúrva. Ismerős arcok, biztosra veszem, hogy korábban már találkoztam velük, talán még kisgyermekként, de a nevüket képtelen vagyok felidézni. A barna hajú fiú azonban nagyon furán méreget, az egész arca komolyságot tükröz, majd mintha csak megérezné a bennem lévő kétségeket biztató vigyort küld felém. Szemöldök ráncolva fordulok el tőle, s az elém kerülő ételeket kezdem figyelni. Ha nem tudnám, hogy lehetetlen azt mondanám a srác gondolatolvasó vagy csak szimplán jók a megérzései. Ellenben a vonásai nagyon emlékezetnek valakire, kiskoromban volt egy barátom, akivel sűrűn játszottunk együtt, de kétlem, hogy a két személy egyazon lenne.

A reggeli – amiről meg  is feledkeztem – csendben zajlik, mindössze a hangos ropogtatás s a poharak egymással való koccanása jelezi, itt bizony étkezés folyik.
Esetleg nem ártana, ha én is nekikezdenék enni, különben semmi sem marad."  – súgja egy kis hang odabentről. Igaza lehet.
Elhatározásom alátámasztásául kezembe veszem a sárga – s egyébként igen súlyos – kést, s darabokra szelem húsadagomat. Legszívesebben kézzel folytatnám, de ilyen helyzetben nem tehetem, meg kell tisztelnem a jelenlévőket, így felszúrom bicskámra s ráérősen rágcsálni kezdek. A fülledtség elkerülése érdekében néhány – a  sötétítők mögött megbújó – ablak kinyitásra kerül, ezáltal beengedésre engedve az udvar gyerkőceinek vidám sikongását. Hmm, mennyivel több kedvem lenne köztük eltölteni az időt, rozoga padokon fogyasztani a szegényes reggelit az idősek meséit hallgatva.

Az étkezés végeztével, mikor már mindenki dolgára indulna - leginkább én - királyunk felemelkedik székéből, s kezeivel csendre inti a bent tartózkodókat. 
– Kedves egybegyűltek, kis figyelmet szeretnék kérni tőletek! Mint a legtöbben tudjátok igen régóta foglalom már el  az uralkodói trónt e vidéken. Nem is olyan rég, még Apám vezetett be a királyi tennivalókba, tőle tanultam a dolgok csínját-bínját. Úgy hiszem remek mentor volt, s az utóbbi időben saját fiam számára én is próbáltam az lenni. Magammal vittem a békekötésekre, a lovagi tornákra s néhány baráti vadászatra, hogy megismerhesse az életemet, s ezáltal jobb rálátása legyen a dolgokra. Az idő azonban, mint mindenki számára, úgy számomra is véges. Döntöttem – emeli fel kicsit a hangját, s szinte üvöltve fejezi be mondanivalóját - , lemondok az uralkodásról. Holnap új királyt avatunk Louis Willam Tomlinson személyében. 


6 megjegyzés:

  1. Imádom!! Sok blogot olvastam már, de ilyet, még soha! Olyan egyszerűen, de szépen fogalmazol, lehidalok.:) A történet meg, hogy Louis király (lesz) egyedi, és nagyon jó!
    Várom a következő részt.
    Ölel, Vivien.<3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!

      Köszönöm a dicsérő szavakat és örülök, hogy sikerült valami "mást" írnom!

      xx

      Törlés
  2. Szia!
    Megint én vagyok, megígértem, hogy kommentálok és be is tartom. :)
    Nos, engem alapjáraton megfogott a történet, és alig vártam az első részt. Jó lett, szépen írsz, szinte hibátlanul, de egy kivetnivalóm mégis volna. A címben is szerepel, hogy ezt itt a középkor, királyságról van szó, és ünnepélyes dolgokról. Nem hiszem, hogy akkor ismerték azt a szót, hogy "anno" vagy "fixírozás". Kérlek, ezekre ügyelj s próbálj úgymond íróibb kifejezéseket használni, akkor jobban érezhető a régiesség - ami nekem eléggé bejön.
    Nem mondom, hogy siess a következővel, te tudod, mikor hozod az újabb adagot. :)
    domii, xoxo

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!

      Hű, köszönöm, hogy felhívtad rá a figyelmem, kicsit elbambultam írás közben, mindenképp jobban figyelek majd rá, s kijavítom a hibákat!

      Köszönöm az építő kritikát, megfogadom a tanácsaid!

      xx

      Törlés
  3. Szia!
    Én is rengeteg blogot olvasok, de ez nagyon egyedi! Legalábbis én még ilyennel nem találkoztam. Jó a téma. Nagyon tetszik. :)
    Ne haragudj, hogy csak most kommentelek, de mindig elfelejtem.:/
    Szóóval, csak így tovább! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!

      Örülök, hogy tetszik és egyedinek tartod!

      Ne aggódj, én magam is mindig elfelejtek írni!

      Köszönöm!

      xx

      Törlés